Beszámolók
Korszerű tudás integrálása egy megújuló iskolában - Erasmus pályázat
2015 júliusában és augusztusban egy nyertes, 12730 eurós Erasmus+ mobilitási pályázat keretén belül iskolánk öt tanára vett részt egy- és kéthetes angol nyelvű továbbképzéseken Angliában, Írországban és Máltán. A kurzusok célnyelvi, digitális és módszertani kompetenciák, CLIL és brit kultúra köré szerveződnek.
A projekt célja a résztvevők idegen nyelvi, módszertani és digitális kompetenciájának fejlesztése, oktatási segédanyagok beszerzése, online eszközök és források, illetve új módszertani irányzatok megismerése, elsajátítása, mindezek integrálása a tanítás folyamatába, valamint a megszerzett ismeretek, tapasztalatok és produktumok minél szélesebb körű terjesztése a kollégák között. A program kiemelt célként tűzi ki az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítését online és mobilitási együttműködéseken keresztül, valamint a külföldi továbbképzésben résztvevő kollégák számának növelését. A program eredményeként várhatóan növekszik az interkulturális tapasztalatokkal rendelkező, motivált és önfejlesztésre igényes tanárok és diákok száma, iskolánk nemzetközi dimenziója megerősödik.
Az alábbiakban megosztjuk kollégáink rövid beszámolóját a programról.
Gáspár Róbert:
Az Erasmus mobilitási ösztöndíjnak köszönhetően két hetet töltöttem Londonban az International House London szervezésében tartott Content and Language Integrated Learning tanfolyamán. A CLIL lényege a különböző szaktárgyak angol nyelven történő tanításának módszertana, így a tanfolyam során különböző módszereket tanultunk arra vonatkozóan, hogyan erősítsük a diákok nyelvtudását különböző szaktárgyi tartalmak tanításával.
A kurzuson elsajátított ismereteken kívül az ösztöndíjnak köszönhetően részt vehettem egy saját szervezésű tanfolyamon: felfedezhettem London városát, annak kulturális és történelmi sokszínűségét, és mindazt a multikulturális környezetet, amit rengeteg nemzet londonivá váló képviselője alkot.
Nagyon hálás vagyok az Erasmus programnak ezért a lehetőségért, mert nemcsak frissíthettem szakmai tudásomat, hanem számos múzeum, kulturális és sportesemény látogatásával megismerhettem a világ egyik legvarázslatosabb városát.
Engi Katalin:
A program keretében két hetet töltöttem Írország fővárosában, Dublinban. A város, az emberek és továbbképzés minden momentuma a történelem, a hagyományok és 21. század világa közötti kapcsolatteremetésről szólt. A Clontarf nevű városrész, ahol laktam például arról nevezetes, hogy itt zajlott 1014-ben az a csata, melyben Brian Boru, Írország főkirálya legyőzte a vikingeket, ami azután teret adott az angol befolyás növekedésének.
A motivációm a tanfolyam kiválasztásával kapcsolatban az volt, hogy nyolcévi, az iskolavezetésben végzett munka után visszamenve tanítani úgy éreztem, hogy szükségem lesz módszertani feltöltődésre, hogy a digitális világban született diákokat meg tudjam szólítani.
A tanfolyam témája a „flipped classroom” elméletére épült, melynek az a lényege, hogy a diák digitális anyagot kap a tanártól, amit otthon meg kell tanulnia/írnia/néznie, tehát valamilyen feladatot végrehajtania. A tanórán pedig innen indulva viszik tovább a témát, erre építve folyik tovább az óra. Minden, amit megmutattak nekünk, olyan ötlet, mely nélkül szerintük a nem túl távoli jövő iskolája már nem létezhet.
Ha nem is lesz általánosan és kizárólagosan elfogadott még a magyar iskolákban, a módszer sok eleme teljesen jól bevethető a tanítási folyamatba a Deák Gimnáziumban is, egyszerűen csak a diákoknál lévő technikai eszközöknek is szerepet kell adni. A tanár rengeteg befektetett előkészületi munkával a szabadidőben végzett tevékenységre építve ad számukra feladatot, így vezetve rá őket a nyelv automatikus használatára.
Természetesen feltétlenül meg kell tanítani a diákoknak, hogy a digitális világnak is megvan a maga etikettje, amit mindenkinek el kell sajátítania.
Békei Gabriella:
2015 augusztusában vettem részt Máltán, egy ötnapos kurzuson az Erasmus+ program keretében. A tanfolyamon olyan online eszközökkel, forrásokkal ismerkedtünk, amelyek használata segíti a tanítás-tanulás folyamatát. A gyakorlatorientált képzésen lehetőségem nyílt ezeket az eszközöket kipróbálni és az alapokat elsajátítani. Egy helyi családnál laktam, így bepillanthattam a máltaiak hétköznapjaiba is. Nagy élmény volt emellett külföldi tanárokkal ismerkedni, tapasztalatot cserélni, valamint megismerkedni Málta számos nevezetességével. Szakmailag megújulva és sok személyes élménnyel gazdagodva tértem haza.
Gebula Judit:
2015. augusztus 16-13-ig egy hetet töltöttem Máltán az Erasmus+ ösztöndíjnak köszönhetően.
Egy CLIL – Content and Language Integrated Learning – kurzuson vettem részt, ahol rengeteg tapasztalatcserére nyílt módunk, megoszthattuk egymással a gyakorlatban alkalmazott új módszertani megközelítések előnyeit és hibáit, és nem utolsó sorban, magánbeszélgetéseink során az iskolák közötti kapcsolatépítést is megkezdhettük. Az ott lévő kollégák beszámolhattak a saját iskolájukban tapasztalt testvériskolai rendszerekről, amely a hallottak alapján ítélve, különösen az osztrák iskolákban működik hatékonyan.
A Máltán töltött egy hét természetesen egyéb hozadékkal is járt. A kiválóan szervezett kirándulások alkalmával igen nagy tudású idegenvezetők kalauzoltak bennünket, így nem csupán módszertani és angol nyelvi továbbképzésen voltam, hanem történelmi irányú szaktudásomat is széleskörűen fejleszthettem.
Hazatérve rengeteg új tapasztalattal kezdhettem meg az új tanévet, és az Erasmus+ továbbképzésen részt vett többi kollégámmal egyetértettünk abban, hogy az élethosszig tartó tanulási folyamatban kivételesen hasznos lehetőséget kínál egy-egy ilyen továbbképzés, ahol több területen egyszerre művelhetjük önmagunk.
J. Fekete Melinda
Az Erasmus+ program keretében 2015 augusztusában kéthetes továbbképzésen vettem részt az angliai Canterburyben. A festői, történelmi és irodalmi hagyományaira büszke kisvárossal igen kevés időnk volt ismerkedni, mivel óraink a közeli campusban reggeltől estig tartottak.
A kurzus címében és tematikájában rendkívül összetett programot kínált: a brit életmóddal, a legszélesebb értelemben vett kultúrával és a modern nyelvhasználattal ismertetett meg bennünket.
A vállalás profi trénereink professzionális teljesítményének köszönhetően maximálisan teljesült. Ráadásként rengeteg módszertani tippet kaptunk, csoporttársaimmal pedig olyan közösséget alkottunk, akikkel azóta is tartjuk a szakmai kapcsolatot, és komolyan foglakoztat bennünket a további együttműködés lehetősége.