Az iskola hagyományai
Megyei Deák Fordítóverseny
1997 óta minden év október első csütörtökjén rendezzük meg angol, német, francia és olasz nyelvekből. A tanulók minden évben különböző témájú szövegeket (újságcikk, irodalmi szöveg) fordítanak le. A verseny egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mind színvonalasabb alkotásokkal találkozhatunk a megye különböző gimnáziumainak tanulói tollából.
Gólyabál
A kilencedik évfolyamosok játékos vetélkedője, amely zenével és tánccal zárul. Minden kilencedikes leteszi a gólyaesküt, majd kezdetét veszi a zenés-táncos szórakozás.
Mikulás buli
December elején tartjuk meg. Ebben a tanévben vállalkozó szellemű tanáraink vállalták a DJ szerepét.
Karácsonyest
A tanév egyik legmeghittebb estje, ahol tanulóink saját készítésű műsorral lépnek fel. Ebben a tanévben vállalkozó kedvű tanárok amerikai, német, francia, spanyol és olasz karácsonyi süteményeket sütöttek. A műsor után diákjaink megkóstolhatták azokat, s megtekinthették a karácsonyhoz kapcsolódó kiállítást is.
Deák Koszorúzás
Kilencedik évfolyamos tanulóink Deák Ferenc születésének évfordulóján megkoszorúzzák a Széchenyi téren levő, halálának emlékezve pedig a Dóm téren található szobrot.
Deák Alapítványi Est
Hagyományteremtő kezdeményezés, ahová szeretettel várjuk tanulóink szüleit. A műsorban szülők, tanárok és tanulók léptek fel.
Farsang
Az első félév befejezése estéjén szervezett disco, amelynek létrehozásában nagy szerepet vállat a diákönkormányzat.
Szalagtűző ünnepély és szalagavató bál
Érettségi előtt álló tanulóinknak a 11. évfolyam tanulói rövid ünnepség keretében tűzik fel a kék szalagot. A szalagavató bál t iskolánkban tartjuk. Végzőseink hónapokon keresztül készülnek a bemutatkozásra, s angol és bécsi keringőt, palotást s modern táncokat mutatnak be a jelenlevő szülőknek, vendégeknek.
Deák Olimpia
Tavasszal rendezzük meg, s szellemi és sportvetélkedőket foglal magába. A záró rendezvényen a különféle döntőket láthatjuk, valamint a 4 évfolyam és a tanárok szellemi összecsapását. A tanulók értékes díjakat nyerhetnek.
Végzős diákok búcsúztatása
A 12. évfolyam osztályfőnökei, tanárai énekelnek s búcsúznak el végzős dákjainktól.
Évkönyv
Hosszú évek óta megjelenik iskolánk krónikája is egy évkönyv formájában. Minden osztály lehetőséget kap bemutatkozásra szövegben és képben. Megtalálhatjuk benne végzőseink fényképeit, tanárokkal készült riportokat, az iskola rendezvényeiről szóló írásos és fényképes beszámolókat.
Ideák
Gimnáziumunk fennállása óta évente több alkalommal megjelenik az iskolaújság. A szerkesztőség tagjai iskolánkat és a fiatalokat érintő kérdésekben írnak különféle riportokat, beszámolókat, színház- és filmkritikákat. Itt olvashatjuk az órákon elhangzott poénokat is.